Tudatunk felszínén apró részecskék lebegnek
Nem válhatnak le a felszínről
De a tudatalattiba sem süllyedhetnek
Ezek az apró részecskék mindennapjaink történései
Sablon-cselekvések
Nem több, nem kevesebb…
A labirintus falait mi emeljük
Először csak védekezni próbálunk
Majd a végén saját magunkat ejtjük csapdába
Szokásaink, szenvedélyeink rabszolgájaként
Testünk igényeit előtérbe helyezve
Lelkünk, elménk hagyjuk raboskodni
Társadalmi konvenciók, hagyományok
Kis, sötét cellájában
Sír a lelked, ordít az elméd
Nem hallod?
Vagy csak nem akarod hallani?
A cella kulcsa nálad
A választás lehetősége a kezedben
Talán boldog is lehetsz
Biztos nehéz lesz
Megtanulni örülni újra
Emlékszel? Mint gyerekkorodban
Nem? Felejtsd el a pénzt
Boldogságot nem birtokolhatsz
Egy-egy pillanatra tapasztalhatsz valamit,
Amiről érzed, hogy ez most más
Mint, ami eddig volt
Legyen tied a pillanat,
Mikor hegytetőre érve
Letekintesz a völgyre
Körülötted felhők, hegyek
Örülsz a tájnak
Vagy büszke vagy,
Hogy a nehéz utat megtetted?
Ne bontsd részekre a történéseket
Igazán örülni csak az "egész"-nek lehet
